2017. július 20., csütörtök

Tragikus hirtelenséggel


"Tragikus hirtelenséggel életét vesztette" – olvasni az újságokban, pontosabban az online felületeken megjelenő figyelemelterelésekben, mivel azt a szennyet, amit nap, mint nap az újságíró szakmát megcsúfolva okádnak ki magukból a firkászok a legnagyobb jóindulattal sem lehet újságnak nevezni. 
Különös tudatállapotban lehet ilyen írásokat elkövetni és csakis egy szervezet háta mögé bújva, hiszen egy valamirevaló blogger sem égeti magát ilyen kattintásvadászó förmedvényekben, hiszen azzal a jóhírét veszélyeztetné. 

forrás:pixabay.com

Nézzük közelebbről mikor is alkalmazzák ezek a kutyaütők a fenti kontextust! 

75 éves - szép kor, szép kor – akár gyógyíthatatlan betegséggel is küzdő, lehetőleg Magyarországon is ismert – bár, ha nem az sem jelent akadályt – személyek halálhírét igyekeznek suta módon beharangozni. 

Meglátásaim a következők:
  • tragikus hirtelenséggel = nem számítottak rá (ez 75 éves embernél nem igaz) 
  • tragikus hirtelenséggel = nem számítottak rá, balesetet szenvedett, meggyilkolták, öngyilkos lett (ezzel a fordulattal szokás a gyászhirdetésekben az érdeklődők tudtára adni, hogy az illető nem természetes halállal halt meg 
  • életét vesztette = balesetben halálozott el. Már a gyilkosságnál sem használják ezt a kifejezést. 
Lovagolok a szavakon? Aligha hinném. Nem tettem mást, mint egyszerű kiigazítást végeztem, ugyanis az alapfelvetésben vitatottak egészen egyszerűen nem azt jelentik, mint amit szándékozott az alulképzett papírpocsékoló levésni. Itt nem apró finomságokról, nem árnyalt tartalmakról, hanem egészen egyszerűen a jelentéstartalom és a jó ízlés semmibe vételéről van szó. Bele sem merek gondolni, hogyan közvetítenék például egy csata végeredményét, mert ha a túlzásfokozást veszem alapul, ott bizony mindenkinek illene legalább kétszer meghalni (döglenie, pusztulnia, kimúlnia stb.) hogy különbséget lehessen tenni egy idős ember jobb létre szenderedése és az atombomba áldozatai között. 

Mennyivel szebb, diszkrétebb és kíméletesebb lenne, ha bárkinek e világból távozását, úgy közölnék, ahogyan az történt. 

Vagy sehogy. 

Ez sem elrugaszkodott gondolat.

1 megjegyzés:

  1. Üdvözlet, a nevem Nosa Afrikából vagyok, és a Fekete Mágia templomom segítségével megoldást kínálok minden asztrológiai problémára
    FEKETE Mágikus Okok
    Gyerekek nélküli problémamegoldás
    Pénzügyi problémamegoldás
    Légy szabad az ellenségtől
    Minden típusú problémamegoldás asztrológiai úton
    Válás probléma megoldása
    Ellenőrizze a szeretőjét a kezében a vashikaran által
    A házassági élet problémájának megoldása
    Fekete varázslatok
    Feketemágiás nő
    Elveszett szerelmi varázslatok
    A Voodoo szerelmi varázslatok
    Vegye fel a kapcsolatot az e-mail címen: dr.nosakhare@gmail.com
    felveheti őt a Whats-app alkalmazással is: +2349083639501

    VálaszTörlés